Nagy várakozás előzte meg a mérkőzést, hisz egy esetleges győzelemmel még a tabella élére is ugorhatott volna a csapat, de a második hely mindenképp garantált volt. Így nagy fogadkozások közepette indultunk Szentandrásra.

 Igyekeztünk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, ami úgy érzem sikerült is. Mégsem mi szereztük meg a vezetést jelentő gólt. Sajnos kicsit elaludtunk hátul, amit a Békésszentandrás azonnal büntetett is. Próbáltuk ezután hatásosabban vezetni a támadásokat, de a hazai csapat jól tartotta magát. Nem lekicsinylően mondom, de mégis azaz igazság, hogy ez csak rajtunk múlott! Én is, Jován is, többször jól át tudtuk venni a labdát, még a cselek is többször sikerültek, de valahogy a befejezésre mindig a rossz megoldás született meg. Így maradt a „munkás”, „izzadságszagú”, meddő nyomás. Mindeközben Kula tökéletesen semlegesítette a hazaiak gólzsákját. Sajnos ez azért nem mindig történt szabályosan, aminek a következménye sárgalap lett. Ekkor szerintem elkövettünk egy hibát azzal, hogy Ugrai semlegesítésére nem a váltott emberfogást alkalmaztuk. Hisz én is, -de többen a csapatból mások is-, ismertük már annyira, hogy tudtuk, összehozza majd a második sárgát Kulának… De még mielőtt ez megtörtént, még sikerült a mezőnybeli (szerintem) fölényünket gólra váltani. Egy pontrúgás után a kapu előtti kavarodásban Bozsi eszmélt leggyorsabban és ahogy a labdát pár méterről a kapuba akarta „pofozni” azonnal kapott is egy rúgást a lendülő lábra! Sajnos ez sorsdöntőnek bizonyult a számára, hisz hosszú ápolás után még ugyan visszatért a pályára, de rögtön le is kellett cserélni. A lényeg, hogy a spori azonnal befújta a tizit! A hazaiak természetesen reklamáltak bőszen, de teljesen egyértelmű volt a helyzet. Bár az is igaz, hogy nem szándékos lehetett. Egyszerűen elkésett a védő. Itt jegyezném meg, hogy elég nevetséges volt az rúgás pár másodperce. Labda középen pattog. Bozsi lendíti a lábát. Védő lerúgja. Spori sípol. És néhány lépés után a védő a földre rogy, mintha őt rúgták volna meg…Ez azért elég komikus jelenet. Bár nem kétlem, hogy neki is fájt azért…

  Állandó tizenegyeslövőnk Matuz Tomi. Ő úgy érezte, hogy most nem megy neki annyira, hogy elvállalja. Ezért „boldogan”  vállaltam én! Hál’ Istennek jól is sikerült a rúgás, így egyenlítettünk. Nem sokkal a gól után jött Kula kiállítása, ami az összkép alapján talán nem vitatható, de a megye kettes bíráskodás nagy hibája megint előtérbe került. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem a sárga lapos megmozdulás sárga lap, illetve a piros a piroslap!Megkérdeztem Ugrait rögtön az eset után , hogy mi történt azt mondta SEMMI , ő rúgott bele Kulába ! De ez már csak történelem. Sajnos megkapta és ki is állították. Itt jegyezném meg, hogy két egy az egyben kapura vezethető helyzetünket ítélte lesnek a partjelző, de biztosan tudom, hogy nem volt az. Sajnálatos, hogy „becsapták” asszisztensei a bírót. Ebből az egyik különösen fájó mert több méteres mélységből indult Nagy Jani a második félidő hajrájában… A szünetig sok minden már nem történt. 1-1-el vonultunk pihenőre.

  A második félidő kicsit nyugodtabb játékot hozott. A hazaiak próbálták emberfölényüket kihasználni, de nem sokra mentek vele. Volt néhány gólszerzési lehetőségük, de igazán nem tudtak ajtó-ablak helyzetet kialakítani. Mind a kapusunk, mind a védelem Bíróval az élen magabiztosan uralta a kapunk előtti játékteret. A középpálya „vízhordói” pedig keményen megdolgoztak, hogy ne lehessen összefüggő támadásokat vezetni ellenünk. Néhány szerencsésen alakuló megingást leszámítva jól működött a gépezet. Kivéve elől. A befejezéshez még mindig a rossz megoldások születtek. Aztán a második félidő közepe tájékán Ugrai egalizálta a létszámot. Egy ígéretes hazai helyzetnél nem érte el a felpattanó labdát, amibe reflex-szerűen (?) beleütött. Egyértelmű sárga. A második, így jött a piros is. Itt fontos megjegyezni, hogy Vili remekül fogta Kula kiállítása után. Ezért is volt nagy hiba, hogy nem húztuk meg a kiállítás előtt az örző cserét. A másik pedig, hogy ennyi fegyelmezetlenségből adódó (szöveg, labdaelrúgás, szándékos kezezés) sárgalapot régen láttam egy csapattól ugyanazon a meccsen. 4-et biztos kaptak csak ilyenért. Saját magának nehezítette a Szentandrás a dolgát… Ezután megint történt valami, amit ritkán láttam bánhegyesi évem alatt. Vavát brutálisan lerúgták. Még egy kényszerű csere. A cserékkel teljesen „megfiatalodtunk”. Szükség is volt a friss erőre, hogy a fiatal hazai csapattal erőben is felvegyük a versenyt. A játékot gyorsan felvették a srácok, de ha nem haragszik meg senki, azért megjegyezném, hogy egy kicsit lehetnének koncentráltabbak is. Tudom, hogy nehéz cserepadról beugrani, de már hamarabb eldönthettük volna a meccset, ha tudásuk legjavát tudják nyújtani beugróként. Ígéretes elfutások és pontrúgások „haltak el” a fejekben… Mindeközben az idő telt és már a második félidő hosszabbításában jártunk, amikor újabb pontrúgáshoz jutottunk a bal szélen. A beadáshoz Vili állt oda. Hát soha rosszabbat Vili! Tökéletes ívben jött a labda. Sikerült jó ütemben a legmagasabbra emelkedni és nagy erővel megfejelni! Az utolsó percben döntő gólt szerezni leírhatatlan érzés. Meg sem próbálom. De azért itt is megjegyezném, hogy a mögöttem érkező ember Bíró barátom volt. Ha én nem érem el, ő biztosan!

  Ezen a mérkőzésen csapatként ötösre vizsgáztunk. Mert ugyan lehet, hogy senki nem élete formájában játszott, de küzdött mindenki és hozzátette azt amit elvártak tőle! Kapusunk magabiztosan fogta a „hulló” csemegéket, talán nem is jött ki róla labda. Bíró remekül helyezkedett többször is. A középpálya lehet hogy nem volt látványos, de nagyon jól „szűrt” és igyekeztünk mi is megtenni elől amit tudtunk. Köszönet Matuz Tominak, aki lemondott a tizenegyesről, mert nem érezte biztosnak, hogy belövi. Ha nem megy be az a lövés, másképp alakult volna a mérkőzés. Ehhez kellett az önzetlensége és a csapatérdek előtérbe helyezése. Külön köszönet a szurkolóinknak is, akik szép számban kilátogattak a meccsre és végig buzdítottak minket. Hajrá Bánhegyes!