Hírek : Méhkeréki SE U19 - Magyarbánhegyesi FC U19 |
Méhkeréki SE U19 - Magyarbánhegyesi FC U19
2011.09.10. 21:11

Ifjúsági csapatunk is pályára lép...
Holnap a felnőtt csapatok mérkőzése előtt, mint megszokhattuk, az ifjúsági csapatunk is pályára fog lépni a méhkeréki pályán. U-19.es csapatunknak eddig nem sok babér termett , ugyanis 3 forduló elteltével, még nem sikerült pontot szerezniük. Ezen próbálnak most szépíteni.
A mienk az első fordulóban hazai pályán fogadták a Füzesgyarmat csapatát, és a 2. félidei jó játékkal sikerült őket megszorítani, ám ez kevésnek bizonyult. (4-5).A második fordulóban tótkomlósra látogattak a fiatalok, ahol sajnos szintén pont nélkül távoztak. (5-1).A harmadik forduló eredménye sem úgy alakult, ahogy azt várták, ugyanis, Szabadkígyós U-19 –es csapata is le tudta gyűrni a mi utánpótlásunkat, a jaminai pályán (0-5) lett a végeredmény. Elmondhatjuk tehát, hogy közel sem szerepelünk rózsásan eddig.
Most foglalkozzunk az ellenféllel. Nekik sem sikerült jól a kezdés, Szeghalomtól kaptak ki (6-2). Majd a folytatás sem nevezhető parádésnak, a MÁV-ifi ellen maradtak alul (2-4). Ezután következett számukra a gyomai vendégjáték, ahol 4 kapott gólra 1-el sem tudtak válaszolni. (4-0).
Ha megnézzük az ellenfeleket, mi erősebb csapatok ellen maradtunk pont nélkül,míg ők a gyengébbnek nevezhető gárdákat sem bírták legyűrni. A statisztikákat szemlélve sok hasonlóságot lehet felfedezni:
Méhkerék: Meccs:3 Győz:0 Dönt:0 Vere:3 Lőtt g:4 Kapott g:14 Gólk:-10 Pont:0 Hely:16
Magyarbánhegyes: Meccs:3 Győz:0 Dönt:0 Vere:3 Lőtt g:5 Kapott g:15 Gólk:-10 Pont:0 Hely:15
Elmondhatjuk tehát, hogy két azonos erejű csapat fog összecsapni Méhkeréken,14:30-as kezdéssel. Valószínű az fog dönteni valamelyik csapat javára, hogy ki akarja majd jobban a győzelmet. Őket meg lehet fogni. Mikor ha nem most. Jöjjenek ki minél többen, az ifi meccsre is , mert kell a fiúknak a biztatás.
|