Hírek : Serdülőseink pontot szereztek! |
Serdülőseink pontot szereztek!
2012.04.02. 20:13

Fiataljaink kétszer is vezettek, de mindkétszer visszajöttek a vendégek...
Serdülő csapatunk szombaton 13 órakor a tízpontos Békéssámson gárdáját fogadta, és győzelmi reményekkel vágott neki a mérkőzésnek.
Oláh mester a következőképpen küldte pályára a fiúkat:
Baranya E-Bogdán I(Prókai M 41’),Györgye Z,Mastan Gy-Rezi M-Szlanyinka B,Matuz P(Vágási D),Simondán B(Szellelki D 43’),Racs P-Vincze R,Krajcsi V.
Mi kezdtük meg a mérkőzést, és Vincze egyből magához ragadta a kezdeményezést, ugyanis előretörve cselezni kezdett. Átjutott 2 emberen, ám a harmadik Sámsoni már nem hagyta annyiban a dolgot és faultolta Vinczét 30 méterről a kaputól. A labda mögé Simondán állt oda, aki be is lőtte az adódó lehetőséget.(1:0) Már a 2. percben vezetést szereztünk tehát. Így is vonulhattunk szünetre. Alig hogy elkezdődött a 2. játékrész tizenegyest kapott Békéssámson, Baranya érezte az irányt ám hárítani nem tudott (1:1). Ismét nyugodtabb percek következtek, nagy lehetőség nem alakult ki a gólszerzésre, egészen a 70. percig ahol Krajcsi egy védőt kicselezve 20 méterről lőtte a rövid alsó sarokba a labdát.(2:1)Talán túlzottan megnyugodtunk a vezetés tudatában, hiszen rá 3 perccel a Sámsoni csatár 2 védőnkön átjutva lőtte a labdát a kimozduló kapusunk mellet, ezzel beállítva a végleges 2:2-es végeredményt.
Nem mehetünk el szó nélkül Halma sporttárs teljesítménye mellet sem, több alkalommal a hátulról becsúszó Békéssámsoni játékosokat még csak szóban sem figyelmeztette kis termetük miatt. Kérdezem, van valamilyen újonnan bevezetett szabály, miszerint az alacsony játékosok nyugodtan szabálytalankodhatnak? Ha igen akkor én kérek elnézést. Emellett a befújt büntető sem sorolható az igazságos ítéletek sorába, nem beszélve a reklamálásért befújt 16 méteres közvetett szabadrúgásról.
Baranya: A gólokról nem tehetett, ám nagyon kellet volna valamelyik gól előtt a bravúr. ->8
Bogdán: Megoldotta a feladatát, ám voltak apró hibái és figyelmetlenségei. ->8
Györgye Z: Biztos ember volt hátul, és a támadásokat is segítette. ->8
Mastan: Múlt meccshez képest kissé visszaesett a teljesítménye. ->7
Rezi: Jó volt a védőmunkája, ám a 11est ő hozta össze. ->7
Szlanyinka: Jól játszott, meghálálta a bizalmat. ->8
Matuz P: Sokkal de sokkal több van benne. ->6
Simondán: Sérüléséig jól játszott, de kissé önző volt. ->8
Racs: Nem volt meggyőző, róla is kaptuk a második gólt->6
Vincze: Sokat kérte a labdát, ám a befejezései igen érdekesre sikerültek. ->8
Krajcsi: Gólt lőtt, ám a futómennyiségén javítania kell. ->8
Prókai: Nem volt nagy hibája, nem volt kiemelkedő megmozdulása ->7
Vágási: Nagyon keveset fut, ezen kell javítania. ->7
Szellelki: Lelkesen védekezett miután becserélték. ->7
(a pontokat mindenki saját képességéhez viszonyítva kapja)
Elmondhatjuk, hogy szoros mérkőzésen meglehetett volna a 3 pont, de ehhez hiányzott még egy kevés fegyelem, ami nem volt meg ma a csapatban. Jövő héten, Kovácsházán kell bizonyítanunk ahol biztosan mindenki belead majd apait-anyait.
Hajrá Bánhegyes!
|