Hírek : Komolyabb veszélyeztetés nélkül SIMÁN(!) égtünk szeghalmon! |
Komolyabb veszélyeztetés nélkül SIMÁN(!) égtünk szeghalmon!
2012.04.23. 16:10

Többen nagyobb arányú győzelmet vártunk, de le kellett szálnunk a földre... Tartalékos csapatunk ennyire volt képes...
Nyugodtan mondhatom, hogy az utóbbi idők jól megszokott időjárásában várhattuk az előttünk álló megmérettetést a Szeghalom FC csapataival szemben.
Szeles és végig esőre álló, ám szép napos időben játszhatták a csapatok a mérkőzéseiket.
Jó előjelekkel léphettünk pályára, ám a statisztikák mint már tapasztalhattuk nem mindig válnak be. Így történt ez most is.
A kiesés elől menekülő Szeghalom a mérőzés kezdete után azonnal nekünk esett és a kapunkhoz szegezett. Ez talán köszönhető annak is, hogy mintha akonktrákra rendezkedtünk volna be, de sikertelenül, hiszen a középpályánk lassú és pontatlan volt, továbbá az egyedül előre tolt Fülöpöt is magszimálisan kivették a hazai védők a játékból.
Az első gól az első félidő vége felé érkezett, amit nem nagy meglepetésre a hazaiak szereztek. 1:0-ás eredménnyel vonulhattak szünetre a csapatok.
A második játékrészben újra felfigyelhettünk arra a taktikai változtatásra amit Ölei mester Mezőberény ellen is meghúzott. Bíró került előre csatár pozícióba és ami most érdekesebb volt az az, hogy Matuz T. került a védelem tengelyébe. Mindkét játékos jól mozgott új posztján, ám Bíró egy bő negyed órányi játék után sérülést szenvedett, így a hosszú kihagyás után visszatérő Zábrák váltotta a pályán. Sajnálatos módon nem sokkal utána követte őt Matuz T. is, ám kapitányunk nem cserét kért, hanem a kiállítás sorsára jutott. Utolsó emberként szabálytalankodott amiért cserébe piros kártyával jutalmazták. Eközben teljesen szétesett a játékunk. A hazaiak vérszemet kapva egyre kreatívabban játszottak és szétgurigáztak minket. Nem hogy kiegyenlítettünk vagy esetleg megfordítottuk a mérkőzést, további három gólt rámoltak be Mező kapujába. A mérkőzésen történt még egy sajnálatos dolog. Túrit is hamarabb zuhanyozni küldte a játékvezető egy lökdösődés után egy hazai játékossal egyetemben.
Végeredmény 4:0.
Nagyon gyenge teljesítménnyel ennyi sikerült. A jövő héten egy újabb nehéz mérkőzés vár ránk a közvetlenül mögöttünk álló Békéscsabai MÁV SE ellen. Nagyon nehéz meccsnek ígérkezik, de hazai pályán muszáj küzdenünk a legjobb eredményért.
|