Folytatódhat?
2012.11.16. 17:46

A kérdés adott: Az elmúlt fordulóban látott teljesítmény és eredmény hirtelen fellángolás volt vagy annál több?
Következő fordulóban egy újabb igen nehéznek ígérkező ellenfélhez látogatunk amely nem lesz más mint az újonc Bucsa.
Vendéglátóink az előkelő 9. pozíciót foglalják el és egy esetleges győzelemmel akár 6. helyig is előreléphetnének ha a többi eredmény is számukra kedvezően alakulna.
Érdekesség talán, hogy leggólerősebb játékosuk fiatal védőjük Nagy Gergő aki elég szépen termeli góljai így posztjához mérten talán sokaknak meglepő is lehet, hogy már 8 találatot jegyez. Ezen felül elmondások alapján a bucsaiak teljesítménye elég rapszódikus. Lelkes csapat révén nem a technikai zsenialitásaik repertoárját élvezhetik a mérkőzésre kilátogatók, de szívük képes bármilyen ellenfél ellen belevinni őket a győzelembe. Képesek gólgazdag mérkőzésen nyerni, de képesek ugyanilyen találkozón kikapni. Előfordul velük, hogy négyet kapnak egy mérkőzésen, de arra is volt már példa, hogy hat góllal keserítették meg ellenfelük sorsát.
Áttérve a miegyüttesünkre nem bonyolódnék bele nagy elemezgetésekbe, viszont azt elmondom, hogy szívmelengető volt végre nyerni látni a csapatot. Ha képesek lennénk ismét hasonlóan jól játszani azt hiszem gondot okozhatnánk leendő ellenfelünknek ellenkező esetben azonban úgy gondolom semmiképp. Szerény véleményem szerint Bucsa jelenleg előrébb jár mint mi, de adja az Isten, hogy csapatunk holnap rám cáfol!
Aki teheti kísérje el a csapatot erre a hosszú útra és szurkoljon nekik idegenben is!
Hajrá BÁNHEGYES!
|