"A múltba visszanézve valami fáj,
valakit keresünk, aki nincs már.
Nélküled szomorú az élet,
és még most sem hisszük el,
hogy többé nem látunk Téged."

Hol is kezdjem.

Nehéz ilyenkor bármit is írni, de valami oknál fogva azt érzem, hogy tartozom ennyivel, hogy ezúton megemlékezzek a Magyarbánhegyesi Football Club legelhivatottabb és legkitartóbb szurkolójáról.

Ha volt ember, aki akkor is kint volt a pályán ha tudva levő volt, hogy esélye sincs csapatunknak bármi eredmény felmutatására, az Ő volt. Ha volt ember aki idegenbe is bármikor elutazott "kedvenc" csapatával ha ideje engedte legyen az 100 km-es út vagy 50 vagy aki ha a serdülőcsapat autó híjján volt, utaztatta, az Ő volt.

"Déti Bácsi" elment. Ezen sajnos sem én sem senki nem tud már változtatni. Maga mögött hagyta családját és maga mögött hagyott egy másik "családot" is, szeretett klubját aminek egykoron saját maga is játékosa volt.

Sajnálatos módon többször nem találkozunk vele a "Fejes kocsmában", ahol a kártyás barátokkal ütötte el szabadidejét egy-egy kártyaparti alkalmával. Sajnos ezentúl nem lesz ki összegyűrje vagy széttépje a lapokat ha Fortuna nem kedvez neki. Ezentúl nem tud majd minket megmosolyogtatni egy-egy beszólásával a mérkőzéseken. Azért írom úgy, hogy nem tud, mert biztos vagyok abban, hogy továbbra is figyelemmel követi majd a csapat sorsát, csak ezentúl egy különleges szurkolótábor tagja lesz. Úgy gondolom sokan értik mire gondolok akkor, ha azt mondom, elment minden bíró katonatársa. Folytathatnám még a hasonló inkább mosolyogtató dolgok és történetek elbeszélését, de tudom jól ez nem erről szól. Mindenki megőriz ilyenkor néhány emlékképet amiket előtud hívni egy illetővel kapcsolatban. Hát ez volt egy töredéke az én emlékeimnek.

Jóska Bá' elment. Nyugodjon Békében!

Sokunk emlékeiben mindig megmarad és nem fogjuk feledni.

Déti csak remélni tudom, hogy elolvasod ezt és engedd meg, hogy ezúton fejezzem ki őszinte részvétem Feléd és egész családod felé.

Zsolti.